drd4 2018.07.16. 19:31

Machinka & Co

Nagy berúgásaim hűséges krónikása és felemlegetője Machinka, aki igazából nem is Machinka volt, hanem Machina, mert csak nekem volt Machinka,  a "nagy francok" közé tartozott, azok között is a legmakacsabbak közé. Ha valamit a fejébe vett, nem volt olyan ember, aki szándékától el tudta volna téríteni, de ettől eltekintve egy szeretetre méltó figura volt. Még a 70-es évek elején az egyik munkahelyemen futottunk össze. Hogy hogy lettünk jóba egymással, az számomra még most sem teljesen világos, mert ugyan az egyik sógornőm és férje évfolyamtársai voltak, de sógoromat ki nem állhatta a strébersége miatt. Mondjuk, ezen azért nem lepődtem meg anno, bár ezzel a sógorommal én mindig jól kijöttem. Őt az idén tavasszal temettük.

Múlt héten pénteken Machinka-nap volt, mert péntek 13.-ára esett és az ilyen napokon Machinka ágyban maradt délelőtt, nem ment be dolgozni, hogy -elmondása szerint- baj ne érje. Délutánra azért már félelme eloszlóban volt  és tette tiszteletét a pénteki, szokásos korcsmázáson. Mondom, nagy franc volt. Volt, mert ősszel lesz 7 éve, hogy meghalt. Szervezete nagyon elhasználódott, max. két évet adtak neki az orvosok egy kivizsgálás után. Meggyőződésem, hogy ő ennek elébe ment, mert két végén égette a gyertyát. Halála napján, nálunk ebéd közben jóízűen elmondta, hogy borospohárral a kezében, mosolyogva, jó társaságban akar meghalni. És megtette.
Aznap kocsmázás előtt még megnéztünk egy Dali-kiállítást, majd beültünk vacsorázni, ahol Machinkám borospohárral a kezében hirtelen lefordult a székről. A mentőorvos nagyon humánus volt, megengedte, hogy a mentőkocsiban elköszönjünk tőle és ne higgyék el, de mosolygott a "kis qrva".

Őszi ködben, kibérelt motorossal körbejárva a balatoni kikötőket búcsúztunk tőle, szólt a rock és folyt a szesz, többször kinyilvánított akaratának megfelelően.
kod1.jpg
Látszólag vidám volt az ember, de belül sírt. Mondta is Janó, az egyik vitorlástársa:
- Á, az hogy most fáj, az semmi, ahhoz képest, hogy később, hogy fog fájni. Most számítasz rá, de mikor váratlanul beléd hasít a hiánya, na az lesz majd az igazi, mert nem számítasz rá.

Igaza volt. Nehéz elképzelni, hogy tudnak fájni az emlékek, ha fúj az a  3-4 erősségű szél ragyogó nyári napsütéskor.
kod2.jpg
                                              Ha nem tévedek, Rizling Kupa
Versenyekre előszeretettel hívott mannschaftnak 20-25 éves nőket. Kérdeztem is tőle egyszer egy versenyen:
- Machinka, mondd, mit akarsz te ezektől a kis pulykáktól? 
- Nézd, itt vagyunk ezen a hajón, süt a nap, jó szelünk van és ahelyett hogy élveznénk az életet, arról beszélünk már vagy 2 órája, melyikünknek mi a baja. Mondd, hallottál te egy huszonéves nőt egészségi állapotáról jammerolni? Na látod, ezért --- válaszolta.
Sokat vitorláztunk együtt, mert ha a szebbik nem képviselői sztrájkoltak, akkor be kellett ugranom. Ez odáig fajult, hogy a rajt ellövése előtti nagy kavarásban, zrikálásban  átkiabáltak az egyik hajóról:
- Machina, ő (mármint becsességem)  az új nőd?
- Anyád!
De ne tudják meg, hogy most vén fejjel mit nem adnék egy ilyen beszólásért. Hiányzik időnként nagyon a zrikálása, az idétlen mosolya,  beszólását megelőző szemvillanása  Kevés olyan megbízható, melegszívű,  segítőkész emberrel találkoztam, mint amilyen minden "nagy francsága" ellenére Machinka volt az életemben. A bűnös könnyelműségig nagyvonalú volt és ha időnként szóltam neki, hogy szvsz X.Y palira veszi, vállat vont:
-  Én is tudom, de egyelőre én adok és nem kapok.

Ő hozta egyszer magával vagy 20-25 éve az "Iparost" kocsmázni. A legnagyobb ajándék, amit Machinkától kaptam, az "Iparos" ismeretsége. Amit tudni kell róla, hogy már technikumban tanított, mikor elhatározta, hogy régész lesz. A nagy átkosban nem volt egyszerű dolog a Foxi-Maxin kívül egy másoddiplomát szerezni, régészetet tanulni, hó-hó, meg pláne nem, de ő kihajtotta, hogy egyéni levelezőszakon elvégezhesse a régészszakot és mindezt egy szelíd, ártatlan, már-már naivnak látszó személyiséggel. Időnként el-elcsodálkoztam, hogy hogy tud életben maradni ilyen ártatlan lélekkel a régészek kígyófészekkel teli világában, mert közel se olyan ártatlan lények ám ők, mint amilyennek hivatásuk alapján gondolná az ember.
Iparosnak Ő tekintette magát és  időnként nagyrabecsülésem jeleként én is így emlegetem:

- Tudod, én már nem fogok egy új Tróját kiásni, későn indultam, hiányzik annak a 4-5 nyelvnek tárgyalóképes, és annak a további másik 3-4-nek írás-olvasás szintű ismerete, amiket a nagyok von Haus aus tudnak, de szükség van olyanokra is, akik hangyaszorgalommal gyűjtik a leleteket, rendszerezik, feldolgozzák őket, hogy aztán egyszer majd valaki felhasználásukkal a múltat közelebb hozza. Azóta, hogy Szilágyi azt mondta az egyik tanulmányomra, hogy nem rossz kolléga, valahol büszke vagyok erre a kollégára és elfogadom, hogy a szakma iparosa vagyok. Ennél a kollégánál én nagyobb elismerést nem kaphatok.

Azért Önöket ne tévessze meg ez az őszinte szerénység, mert  9 évig ásott Ephesosban mint az osztrák régészeti intézet munkatársa, aztán Brioni szigeteken vezette a feltárást, könyvei, tanulmányai jelentek meg és hívták Oxfordba opponensnek.  Az viszont tény, hogy még senkit nem hallottam olyan tisztelettel beszélni a mestereiről, ahogy Ő tette. Én talán ezt díjaztam benne a legjobban az elhívatottsága mellett. Korunkban mind a kettő ritka már, mint a fehér holló.

A mediterráneum szerelmese volt, nem tudtam megcsípni  Strabon Geographicajából, pedig  igyekeztem. Jóformán kívülről fújta. Sok-sok vörösbor elfogyasztása mellett rendre megváltottuk a világot. Míg nem tört ki a téboly Közel-Keleten, terveztük, hogy egyszer, majd egyszer bejárjuk négyesben bérelt terepjáróval Xenophon Anabasisaban leírt  útvonalat. Nagyon sokat kaptam tőle, többek közt ő adta kezembe az Osiris Kiadó "Görög művelődéstörténet" kiadványát:
- Ebben minden benne van.

Aztán a napokban, mikor meghallottam a felesége hangját telefonban rögtön rákérdeztem
- Ugye, most nem rossz hírt fogsz mondani?
Azt mondott.
Tudtam, hogy az Iparos beteg, de abban a hitben voltunk, hogy már túl van a nehezén. Szervezete feladta, Ő még élni akart, tervei voltak. Éppen az utolsó, nyomdába leadott könyve megjelenését várta.

Holnap,  júl. 17-én már ott fenn, Machinkával közös születésnapjukon együtt koccintanak majd, de mondják, hogy a régész is elment, én kitől tudom majd a jövőben megkérdezni, hogy melyik olasz/spanyol bort szabad a Merkurban megvennem?

p.s.: Két részletben írtam, mert "a Török" nagyon "bekavart". Először Őt kellett elengednem, hogy ezt folytatni tudjam.
Napokban kaptam egy e-mailt hármunk közös ismerősétől, aki tulajdonképpen nem is Károly, hanem Stephen és Nóti, de hát a Nagypapa, ugye... mindenki Károlynak hívja.
A végét beidézném, aztán Önök vagy megfogadják, vagy nem, esetemben már késő.

Hogy Machina-t kicsit megtekerve idezzem: "Nem szabad megoregedni de hiaba tanacsolom mindenkinek, senki veszi komolyan a tanacsomat".
Remelem h te fogod,
Udvozollek,
Karoly.

A bejegyzés trackback címe:

https://teheneszet.blog.hu/api/trackback/id/tr9014115995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.