drd4 2017.12.16. 21:20

Today Ausztria Goes Blue!

A mufurcok támadása után a Sárga tengeralattjáró kékbe borult Borsországánál talán semmi nem tudja jobban visszaadni, hogy milyen ajándékot rak a labancok* és az európai szélsőjobb mozgalmak karácsonyfája alá a fekete** (ÖVP néppárt) - kék (FPÖ szabadságpárt) koalíció.
Sag' s schon, volt már ilyen nyugtatgatja magát az ember,  2000-ben is beütött a "Haiderménkű". Igaz, azóta is megy a kárelhárítás, lásd Hypo Alpe-Adria Bank csődjét, aminek a vége kb. 17.8 milliárd Euró. Csak hogy érzékeltessem, ez az összeg majdnem a duplája annak, amit a Fidesz lenyúlt a MANYUP-ok einstandolásával. Vagy éppen a napokban kezdődött a volt koala korrupcióval vádolt pénzügyminiszterének pere.

Ezek ellenére, azért van olyan érzésem, hogy a 2000-es, első kék-fekete koalíció "Haiderménkűje" csak egy piromániás putto játszadozásának tűnik majd a mostani koalíció mennykőcsapásához képest.  Haider ugyan maga sem volt egy ma született bárány, xenofób kirohanásai, nekem mint nem bennszülöttnek, emlékezetesek maradnak. Volt úgy, hogy a náci foglalkoztatási politika dicsérete miatt személye ellen benyújtott szoci-schwarz bizalmatlansági indítvány következtében a következő tartományi választásig megszűnt Karintia tartomány vezetőjeként fungálni, de őt egy ártatlan elsőáldozónak tartom a jelenlegi FPÖ-s fiúkhoz képest. Ráadásul neki még esze is volt, amit a jelenlegi pártvezetésről -talán Klickl-t kivéve- nem mondható el. Klickl-el, a koala belügyminiszterével más baj van és ez különösen pikáns, hogy sikkasztás miatt etc... börtönben lenne a helye. 2014-ben az igazságügyi miniszter megszüntette az ügyészségnek a Klickl ügyében folytatott parlamenti  kiadatási eljárását. Ausztriában, szemben Magyarországgal az ügyészséget utasíthatja a felügyeletet gyakorló miniszter.   
Az FPÖ populizmusa egyszerű, mint a faék: "Die, die da  Oben", azok, azok ott fenn nem látják a "hard working little man"-t és a xenofóbia:
                                                 Mi barlangunkban nincsen hely! blogx.jpg
  FPÖ vezetése Klickl, Strache pártelnök, Vilimsky kirohan az FPÖ-pártházból.

Hofer, a volt köztársasági elnökjelöltjük hiányzik a karikatúráról, de vele se tudna a pártvezetés legalább egy, azaz egy darab egyetemi/ főiskolai diplomát felmutatni. Legjobb a fogtechnikus pártvezér troll, neki még érettségije sincs, de ennek ellentételezéseként hiúságánál csak a demagógiával cizellált ostobasága nagyobb. A koalíció 6 FPÖ adta minisztere közül négynek nincs felsőfokú végzettsége. Persze, hogy nincs, mert a "szakértelem az ócska, bolsevista trükk". Á, ezek mindenütt olyan egyformák.

Az FPÖ trolljai által felmutatott IQ-n túl, sokkal komolyabb és veszélyesebb szvsz a párt szélsőjobboldali, nem is nagyon titkolt eszmeisége, amibe a Führerprinzip-től, "Kinder-Küche-Kirche" szentháromságán keresztül a   "szabadság a rendben" szemlélettől, a "Blut und Boden" ideológián át az osztrák nemzet tagadásáig sok minden belefér. Nem véletlenül ágálnak álságos módon a tilalmi törvény (náci jelképek/ideológia propagálása , náci szervezkedés,  holokauszt tagadásának etc...tilalma ) ellen.
Ezen nem kell meglepődni, hiszen a parádét az FPÖ-ben a párt és az újnácik között interface-ként funkcionáló német-nemzeti (völkisch) Burschenschaft -ok vezénylik

straccc.jpg
                                                           Burschenschafterball.
Középen Strache FPÖ pártelnök, tőle jobbra Martin Graf, volt parlamenti alelnök

Ezekről az egyesületekről már Heine is így írt:

Egyszer a Göttingenhez címzett Sörözőben csodálkoznom kellett, hogy ónémet barátaim milyen alapossággal készítenek feketelistákat arra a napra, mikor hatalomra kerülnek. Bárki, aki csak hetedíziglen egy franciától, zsidótól, vagy szlávtól származik, száműzetésre ítéltetik. Bárki, aki bármit is írt Jahn (alapító) ellen, vagy akár csak az ónémet nevetségesség ellen, felkészülhet a halálra
Godfried Becker (Hrsg.): Heinrich Heine's Sämmtliche Werke, Band 6. Schäfer und Koradi, Philadelphia 1867. S. 522f
/Im Bierkeller zu Göttingen musste ich einst bewundern, mit welcher Gründlichkeit meine altdeutschen Freunde die Proskriptionslisten anfertigten, für den Tag, wo sie zur Herrschaft gelangen würden. Wer nur im 7. Glied von einem Franzosen, Juden oder Slawen abstammte, ward zum Exil verurteilt. Wer nur im mindesten etwas gegen Jahn oder überhaupt gegen altdeutsche Lächerlichkeiten geschrieben hatte, konnte sich auf den Tod gefasst machen/

Valószínű, hogy az utódok szorgalma semmivel sem kisebb, az osztrákoké meg pláne nem, mert  "nincs annál veszélyesebb, mikor egy osztrák promenádé keverék német juhászkutyának képzeli magát". Kit konkrétan érdekel az osztrák Burschenschaft-ok menetelése a hatalomért, az ebben a  szerkesztőt nem nagyon látott könyvben utána olvashat.

Nem fordítgatom itt egyes FPÖ politikusok politikusok ordas kijelentéseit, nem foglalkozom a hecckampányaikkal, mert lesznek éppen elegen, akik ezt majd megteszik, ha rájönnek, hogy az ordas pajtás már nem fenyegető rém, hanem valóság. Megérkezett. Készüljenek fel rá, mert a vízcsapból is folyni fog a Martin Niemöller idézet, Thomas Mann Európa vigyázz!... Ja, mikor vízipisztollyal oltják a lángoló olajfinomítót.

A 31 éves kancellár szvsz egy, 7 év alatt tökéletesen megalkotott marketing termék félbehagyott egyetemi tanulmányokkal. Mióta kezd önjáró lenni és nem hallgat a tanácsadóira, hülyeséget, hülyeségre halmoz. Tudják, a hübrisz és így történhet meg, hogy a belügyminisztériumot és a hadügyet, mind a kettőt odaadja az utálatoséknak. Nem tudom, hogy az Alkotmányvédő Hivatal hány FPÖ-s párttagot figyelt szélsőjobboldali tevékenység miatt, de gondolom, nem egyet. Hát akkor a Köztársaságnak eggyel kevesebb gondja maradt.  Fiatal még a kancellár, nem ismerheti:
- Elvtársak, a Belügyet ne! Ne adjuk oda a reakciónak!

A kormányprogram -ennek boncolgatása is megérne egy misét-  és a minisztériumok elosztásának ismeretében én várakozással tekintek a kormány működése elé, mert sok derűre ad majd okot. Vidám lesz, a sajtóvisszhang már kevésbé, de egyelőre olyan őrült belpolitikai fejreállástól nem nagyon tartok, mert hála Metternichnek, ezt az országot nem a politikai pártok irányítják valójában, hanem a hivatalnoki réteg. Az meg saját magának nem ellensége, nem hagyja, hogy a Paradicsomába belerondítsanak. Tetszik, hogy  az alkancellár troll reszortjához tartoznak a hivatalnokok. Ez ördögi húzás, grat. aki ezt kitalálta, de ha a trollnak sikerül maga mellé a dagonyába lehúzni ezt a réteget korrumpálással, akkor itt nem köztársaság lesz, hanem Reich, osztrák módra.
Summa  summarum, a legnagyobb kihívása előtt áll az osztrák demokratikus parlamenti demokrácia.

EU részéről nem tartok, még akár olyan jellegű enyhe retorziótól sem, mint, ami az első ÖVP-FPÖ koalánál volt. Az EU-nak nincs rá erkölcsi alapja, ha ennyi ideig tolerálta Orbánék tenyérbemászóan pimasz értékrombolását. Lenyeli ezt a békát is, legfeljebb kijátssza majd úton-útfélen az aduászt:
- Tehetetlen  vagyok, hiszen demokratikus választáson került kormányzati pozícióba az FPÖ.
Annak meg meglesz a maga sajátos bája, mikor 2018 második felében Ausztria adja majd az EU elnökségét és a kormányban résztvevő FPÖ-nek EU parlamenti képviselői ott ülnek majd együtt a Europe of Nations and Freedom frakcióban a többi EU ellenes, nacionalista párt képviselőivel. Tessenek linkre rákattintani és végignézni a frakció listáját, hogy lássák, hová züllött Európa és akkor talán belátják Önök is, hogy eddig tartott az álom

Még hogy Orbánland? -- ugyan kérem, vigyázó szemüket Labanciára vessék, ahol a most felálló koalíciós kormánnyal, benne egy szélsőjobboldali párt képviselőivel, végleg lebontásra került az a tűzfal, aminek megléte szvsz kötelező a konzervatív/jobboldal és a szélsőjobb között egy parlamenti demokratikus rendszerben és innentől Európában bármi megtörténhet. Még az is, hogy szvsz ugyan Merkellel talán nem fog menni, de egy CDU/CSU-FDP-AfD. Max. annyit mondok majd  akklimatizálódó labancként:
- Na servus Europa, jetzt hamma den Salat! ***

Attól tartok, hogy ezzel a koalával Владимир Владимирович Путин jár a legjobban. Általa már megint sikerült egy hatalmas dugót belőnie az EU kapujába, ha nem értik a hülyék ott Brüsszelben, hogy Ukrajnának az EU-ba Moszkván keresztül vezet az útja.
putstr.jpg FPÖ vezetősége Moszkvában az Egységes Oroszországgal  (Kreml által favorizált párt) való 5 éves együttműködés aláírása után. Innen

Ezt meg csak a kajánság kérdezteti velem, mert nem hagy nyugton, hogy vajon a nettó befizető Ausztriát milyen pénzelvonással fogja majd az EU sújtani, ha elkezdi -mert ez sajnos benne van a pakliban- lebontani a jogállamot. Gondolom, az irgum-burgum után megbüntetik azzal, hogy kevesebbet kell majd az EU-ba befizetnie. Ezek után  Önök is beláthatják hogy mekkora marhák ott Brüsszelben a pénzmegvonással (V4 államok) való fenyegetőzéssel. Nem a pénzmegvonás a megoldás.
===========================
*
Ha rám hallgatnak, nem esnek abba a hiába mint az a sporttárs, aki már hatszor szólt érte, hogy a labancok a császárhoz hű magyarok voltak és nem az osztrákok. Nekem az osztrákok labancok, mert én vagyok köztük az egyetlen kuruc.
** Bocsánat, már nem feketék. Átfestették magukat türkizre, hogy jelezzék a külvilágnak, hogy" ez a párt, már nem az a párt". Ez meg -gondolom- már ismerős, nem?
*** szólás-mondás. lefordítva: "most megvan a salátánk". Jelentése: benne vagyunk a pácban, slamasztikában.


drd4 2017.12.10. 21:34

Mikulásvirág

mikulas.jpgRóla van szó, ami nélkül a halhatatlan Kedves nem tudja elképzelni a karácsonyt, mert karácsonykor a lakásban mikulásvirágnak lenni kell.
- Miért? Ne kérdezzék, mert én nem merem. Annak ellenére nem merem, hogy a Világ egyik legszelídebb teremtményével élek együtt pár évtizede.  Tudják, hogy van ez. Ha meg nem tudják, akkor sajnálhatják csak igazán.
Ami, számomra a rejtély, hogy Nejem miért nem Mikuláskor ragaszkodik a mikulásvirághoz, mikor a virág nevéből is ez következne és miért csak karácsonykor, de akkor feltétlen.
- Értik ezt? Mert én nem. No de, nem kell nekem mindent érteni. Amit sajnálok, hogy még senkinek sem jutott eszébe kitenyészteni egy "mikulásvirág-fenyőfát". 

10 évvel ezelőtt az előjelek szerint minden idők legbékésebb karácsonyának virradt fel a napja. Fa feldíszítve, ajándékok becsomagolva, megsütve és megfőzve. Sőt, a szeretet ünnepének közeledtét biztosan jelző, a karácsonyi előkészületekkel járó szokásos "mosolyszünet" (értsd. veszekedés) is elmaradt abban az évben, pax, peace, мир, Friede, béke jöhetnek a gyerekek. Egyszer csak ebből az első kávéívással egybekötött boldog megelégedettséggel járó révületből minden idők és világok legjobb feleségének halálsikolya riasztott fel:
- Nincs itthon mikulásvirág! 

Nem volt mit tenni, elindultunk december 24-én egy, nejem szerint délelőtt még nyitva tartó piacra, mert -hiszen már Önök is tudják- karácsonykor a lakásban mikulásvirágnak lenni kell.  Metróhoz menet rágyújtottam és az első slukk után tudtam, hogy nagy gebasz van. Nem ért váratlanul, mert a héten korcsmából jövet elkapott egy ugyanilyen rosszullét, de azt betudtam a korcsmának. Ahogy előző napi rosszullétet a rám rótt portörölgetésnek., de most mire fogjam?
- Drágám, álljunk meg egy kicsit, nagyon rosszul vagyok, tartok tőle, hogy ebből ma nem lesz mikulásvirág. Tényleg rosszul nézhettem ki, mert elmaradt a szokásos "mit hülyéskedsz"  és azonnal a férjkezelő üzemmódról átváltott a praktikus módra.
- Metróig el tudsz jönni? Nem érdemes taxit hívni, hiszen a metró direkt odavisz.

Így történt, hogy kikötöttünk a város legnagyobb kórházának ügyeletén, ahol azonnal fellépett a "fogorvos effektus". Ahogy fogorvosi váróban elmúlik az ember fogfájása, úgy lettem egyre virgoncabb. Mentem volna már haza, de Méltósága  kötötte az ebet a karóhoz:
- Bemegyünk! -- és bementünk, ahol nekem nem is kellett sokat beszélnem, mert volt aki, megtette ezt helyettem és a sok beszédnek EKG, vérvétel lett a vége.
- Üljenek le kint, a laboreredményre várni kell, akkor meglátjuk a továbbiakat.

Nejem nem ült le, mert eszébe jutott, hogy gyerekeink egyikénél sincs most kulcs, telefon nem volt nálunk, neki sietni kell haza, hogy beengedje őket és ezzel ott hagyott. Ha látták volna, ahogy röpült, három válóperre elég lenne. Köztünk legyen mondva, szvsz még megpróbálta elérni a piacot,de ez csak egy sejtés...
Én  meg, áldozata a mikulásvirágnak, ott maradtam egyedül, haldokolva, mert ilyen fokú aggódás csak a mesében van:
nichol.jpgAztán szólítottak és javasolta a Herr Doctor, hogy mivel a jelek szerint van egy helyre kis infarktusom, töltsem velük az ünnepet. Mit tehettem mást? Nejem magamra hagyott, bólintottam és máris nem voltam egyedül. Hárman vetkőztettek lázas telefonálások közepette:
- Ha egy óráig megcsináljátok (sic!), vállalom, küldjétek fel -- hallatszott ki a telefonból. "Megcsináltak", infúzió, marék aszpirin etc...és egy olyan ágyon toltak át az ambulancián várakozó tömegen, ami akár a kurszki tankcsatában is elment volna mérete, felszereltsége: defibrillátor, oxigénpalack, EKG monitor, poroltó (!) etc, etc... miatt. A várakozók a fal mellé szorultak, már csak egy-egy piros rózsa hiányzott a kezükből, hogy mint a Keresztapában egy "virágalagúton" tolják az ágyamat, helybe jön a ravatal és az emberek arcán a szánakozásnak álcázott káröröm:
- na ez bekapta, de jó, hogy nem engem tolnak --  felbosszantott.
- Tudjátok mit pöcsök, hát azért sem teszem meg nektek ezt a szívességet, túlélem és bemutattam nekik mind a két kezemen kinyújtott középső ujjal. Egy élmény volt látni az arcok elváltozását. Egyetlen fülig érő vigyort láttam, annak is a tulajdonosa felemelt hüvelykujjal kívánt sok szerencsét.

Innen már nem olyan érdekes az egész, mert akkor ezt nem olvashatnák. Vártak rám, egy kacsát ragasztottak a family jewels-re, egy assassino nem bánik úgy a stiletto-jával, ahogy az orvos megnyitotta combtőben a verőeret. Aztán vagy négy órán át buherált rajtam, időnként előjött, mikor elsötétült előttem a világ:
- Na, hát akkor ennyi volt, szerbusz világ, de mikor az orvos közölte, hogy a másik lábamon lévő verőéren keresztül is be akar vezetni egy katétert, mert nem tudja, hogy éppen hol van, elkezdtem röhögni. Volt humorérzéke, mert némi meghökkenés után ő is ráérzett a helyzet komikumára, aztán az asszisztensnő is csatlakozott a duettünkhöz. Állítom, ez volt az egyik legvidámabb "duguláselhárítás" a kórház történetében.

Másnap bejött az intenzívre a halhatatlan Kedves és mivel labancoknál hal nélkül nincs karácsony, én meg azt meg nem eszem, képes volt a Kedves egy haldokló ebédjét jóízűen bekebelezni, hogy aztán -ha már megemlítettem-   ebéd után azzal múlassuk az időt, hogy hogy változik a pulzusom a kijelző monitoron attól függően, hogy milyen messze van a kezem a Kedves keblétől. Nem hiszik el, mekkora kilengéseket lehet produkálni. Sajnos, az ápolószemélyzet sem hitte el, ők egészen mást hittek....
Így utólag  azért egyet sajnálok, hogy 5 nap után, miután kidobtak a kórházból, nem azzal nyitottam be a lakásba
- Mi az, milyen karácsony ez, hogy még mikulásvirág sincs a lakásban?
=======
infark.jpgKét hét múlva  lesz 10 éve, hogy ez megtörtént velem. Köszönet ezért a 10 évért, jókor voltam jó helyen és minden hülyéskedésem ellenére, nem egyedül
===========
Ez hozta elő az egészet, de függetlenül ettől, én ezt azért a maga helyértékén kezelném:
surgos.jpg


drd4 2017.08.25. 16:59

hic salta hic Rhodos II.

amszterdam2.jpg

Van abban valami megejtő báj, mikor egy ország külügyminisztere maga megy el a LFK* raktárba, ahogy tette a magor, fogós fejű külügyér a hollandiai magyar nagykövet visszahívásával. Reménykedem, hogy nem csak LFS lesz, hanem adnak egyet a kezébe is, hogy tudja, hogy mi van a seggében.

A történetet ismerik, Budapestről távozó holland nagykövet nyilatkozata nem aratott osztatlan sikert a magyar kormányzati körökben, hiszen nem azt nyilatkozta oda a nagykövet, hogy Magyarország a jövő és holland emberek milliói fordulnak Magyarország felé esti imájukat mondva. Ehelyett egy nagykövettől szokatlan módon, kendőzetlenül beszélt a magyar “vérrögvalóságról”.
No most kérem, egy tehénfejűre mondhatom azt, hogy lófeje van, disznófeje van, de azt nem mondhatom rá, hogy tehénfeje van, mert megsértődik. És lőn.
Legnagyobb megdöbbenésemre azonban nem az ország vezetésének de facto letolvajozása váltotta ki a felháborodás cunamit, hanem a többi kritikai megjegyzéshez ez a -szvsz- enyhe kitétel:

.... Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány .....

Nos igen, szövegértelmezés. Mindennapos jelenség ez a szóképolvasással olvasni megtanult, fonetikus nyelvű emberek földjén, ahol minden “G” automatikusan Gubanc, a puli és ahol előszeretettel vetődnek árnyékra, lásd Hollandia - Magyarország 8:1 végeredményét. No meg tegnap még a Videoton is kikapott, ajvé... de a nemzet fel, támad

Azért azon elméláztam, hogy a fogós fejű magyar külügyér bioradiátoros gyerekszobáját nem megtagadva már tegnap lépett a holland nagykövet nyilatkozata miatt. Ma rálapátolt. Vajon mi történhetett még azon kívül, hogy a feltöltött akkumulátorú miniszterelnök úr szabadsága után ma ment be először hivatalába fontoskodni?

Ühüm, nekem is ez a szörnyű gyanúm támadt. Kalászosok learatva, túl az Új Kenyér Ünnepén az ország kenyere biztosítva, búza már a magtárakban, érik a szilva, szabadságolásoknak lassan vége, ideális időpontja egy háború kezdésnek. Pocakos vezénylő tábornok úgy döntött, hogy a távozó nagykövet nyilatkozata casus belli, soha vissza nem térő alkalom, hogy megindítsa az általa régen beígért őszi hadműveletet, hiszen ők kezdték. Megállj, megállj, kutya Hollandia. F@sz@, ha-ha 

Álmoskönyvem,  Владимир Владимирович Путин díszdoktori címében alig-alig elrejtett, Brüsszelnek adresszált "NYASGEM" és a herold személye mondatják velem, hogy a távozó nagykövet nem magától volt ennyire kendőzetlen és ha így van, akkor nagy baj van. Üzentek vele és a magy. kir. ész nem értette meg az üzenetet, hanem átment gyöngytyúkba. No nem azért, mert Peti rikácsolt egy sort, hanem mert rávetődött, mint a gyöngytyúk..., hiszen tudják...

Volt már ilyen és azóta is szív az ország a miniszterelnök úr robinzonádja miatt mint egy torkosborz:
** Talán emlékeznek rá, mikor az EU belépés előtt a V4-ek egy találkozón akarták kialakítani közös álláspontjukat a régi tagállamoknak kedvező EU-s mezőgazdasági támogatás ellen. A találkozó előtt Miniszterelnök úr Brüsszelben járt és egy tárgyaláson megkérdezték tőle oda nem illő módon, hogy mégis mi a véleménye a Beneš-dekrétumokról. Miniszterelnök úr nagy levegőt vett és az osztrák, vagy a német álláspontra való hivatkozás helyett szabadságharcosi hevülettel elmondta. Summa summarum, csehek, szlovákok felhúzták a nózijukat, a V4-ek találkozója nem jött létre és maradt a régi tagállamoknak kedvező támogatás, no meg durrogtak a pezsgőspalackok a régi tagállamok mezőgazdasági kamaráiban.

Persze,  Lex Simicska szerint, mindenkinek alkotmányos joga, hogy annyira legyen hülye, mint amennyire a nagyúri kedve tartja és az első szolga, az bizony kérem, elég nagyúr és akkor ugrik, amikor csak akar.
Huj, huj, hajrá! Szabadságharcos nép ám a magyar. Bizony és az ország jele a "H"






LFK* = Lóalkatrészkészlet
** ezt már egy másik bejegyzésben leírtam, de hiszen tudják, ismétlés a tudás....


drd4 2017.07.14. 11:49

Tárlatvezetés

- Az ember nem is tudja, hogy hova nézzen először, annyi itt a vitrin.
- Nagyon jó vitrinszakértőm van, az egyetlen dolog amihez igazán ért:


- És ezeket a tárgyakat Ön mind egyedül gyűjtötte be?
- Igen, ez az én egyéni gyűjteményem. Legidősebb gyerekem már a saját lábán áll. Úgy tűnik nekem, hogy ő is örökölte ezt a szenvedélyt.
Még Oxfordban kezdődött. Nézze ezt a kávésbögrét "Pembroke College" felirattal, ez  abból az időből van..
csesze6.gif
Gondoltam, ha már Soros pénzén eltöltöttem ott majdnem 4 hónapot, legyen valami emlékem. A kávéfőzőt sajnos nem tudtam elhozni, mert állandóan használta valaki. Sajnálom nagyon, mert egy patinás darab volt.
- De miért Cambridge és miért nem Oxford?
- Cambridge-ben is jártam, meglátogattam az ottani kollégiumot. Ez onnan való. Az oxfordi, az sajnos eltört, pedig olyan jól mutatott a két bögre egymás mellett. Újra el kellene néznem oda, hogy pótoljam, de miután levették a nevem, nem hiszem, hogy sort kerítek rá.
- Úgy tudom, hogy Ön nem dohányzik. Akkor honnan ez a rengeteg hamutál?
- Á, juventus ventus. Míg az ember fiatal sok bolondságot csinál, aztán úgy marad. Arra azért vigyáztam mindig, hogy ezt mértékkel tegyem, de úgy gondoltam, hogyha elhozok egy-egy hamutartót egy újonnan meglátogatott kocsmából, az még belefér. Ráadásul, ha jobban megnézi, nem talál köztük 2 egyformát, mert mindig csak az első alkalommal hozok el egy  hamutartót.
- Irigylésre méltó ez az önmegtartóztatás. Mégis, soha nem érez kényszert, hogy másodjára is elvigyen magával egy hamutartót?
- Soha, mert akkor a korsókat, poharakat gyűjtöm be. Jaj, látom összerezzent. Ne ijedjen meg, csak a kis vonat  ment el a ház előtt. Mindig dudál, mikor itt megy el, mert tudja a masiniszta, hogy szeretem hallani a dudálását,  mert tartást ad az embernek az a tudat, hogy kisvasútja is van. Tudja, úgy vagyok vele, mint a stadionommal itt budi mellett.
- Nem volt még soha problémája távozáskor?
- Nem. Tudja, van egy trükkje. Mindig vállra akaszthatós sportszatyorral járok, abba rakom be egy óvatlan  pillanatban a cumót. Két kezem üres, kiveszem őket a zsebemből, szemtől-szembe nem látszik a hátizsák távozóban barátságosan rámosolygok a személyzetre és már kint is vagyok.
ubu2.jpg
- Szóval, ez a hátizsák, sportszatyor, hogy is mondjam....
- Igen,igen, jól látja, olyan mint a Löle, aki a két lábon járó hátizsákom...
- Eszcájgot keveset látok a többi szuvenírhez képest, pedig gondolom egy-két állami banketten azért már részt  vett.
- Ja, kezdetben még sokat elhoztam, egyszer azt a pecsenyéstálat is, de aztán egy idő óta, akárhová megyek   mindenütt csak alpakkával terítenek. Olyat meg nem hozok el, mert az ember azért adjon magára. Brüsszelből   sem tudok már semmit se elhozni, mert állandóan egy-egy teremszolga áll jobb és baloldalamon. de azért van itt egy-két figyelemreméltó darab aranyból, ezüstből. Szívemhez nőttek, nehezen válnék meg tőlük. Akárcsak attól az 5 Fontos bankjegytől. Még a Downing streeten kaptam, mikor kitaláltam, hogy Blairnek kell egy Márai kötet
.- Látom azt a két hatalmas üres vitrint. Azokba mit szándékozik majd tenni?
- Azokba kerül majd a családi ezüst hamarosan, mihelyt becsülettel kifényesítik, hogy hadd nézegessem magam az államat simogatva és mondhassam:
ubu.jpg

                                                                  Az állam én vagyok!       


drd4 2017.04.30. 20:41

Jutalomjáték

 "Jutalomjáték avagy az anyátok rézporos valaga"  írnám legszívesebben, mert  még mindig sajog az ülepem azok után, hogy most szerdán az  EU-Parlamentben ülő eltartottjaim a rucaseggű pávatáncossal egymást váltva rugdosták és nemcsak az enyémet, hanem mindegyik, az Uniót igenlő, azt magukénak érző polgárokét is. Négy év alatt nagyot változott a világ, mert míg 2013-ban a Seggberúgdosott páva hazafelé állva utazta végig a Brüsszel-Budapest távot fájó tompora miatt, addig 2017-ben becsességem nem találja a helyét, de nagyon nem találja.

Pedig olyan jól indult az egész, mikor megjelent a jegyet nem kapó szurkolók kórusa az előadás színhelye előtt,  a gyönyörűségtől félig elalélva kérdeztem
- Ez már egy "Tűz van babám" minőség, hol van egy Miloš Forman, aki ezt megfilmesíti ?

Igaz, némi hiányérzetem támadt, mikor a "ria, ria malária* Hungária" után nem hangzott fel: "Cristiano, homosexual, homosexual", no de ne legyen az ember telhetetlen, mert ráfarag.
Ahogy ráfaragtam én is, mikor abban a hitben voltam, hogy közvetlen a miniszterelnöki fellépés előtt a néppárti fideszeseknek közreadott e-mailje :

Merész és gyakran szokatlan megoldásaink miatt mi, és különösen Orbán Viktor miniszterelnök, folyamatos támadások alatt álltunk – írták a fideszes képviselők a kormány politikájáról. – Nem vagyunk tökéletesek, nem minden kísérletünk járt sikerrel, de rugalmasak vagyunk és készen állunk arra, hogy tartalmas párbeszédet kezdjünk országunk és Európa jövőjéről.

a nagy irgum-burgum jele, a fiúk-lányok már durva szőrcsuhát öltöttek és elindultak Canossa felé. Előadás közben döbbentem rá, hogy ez az e-mail csupán csak a tisztességesebb néppárti politikusok lecsendesítésére szolgál, akik nagyon kiakadtak  az ezt megelőző, Szájeréknak tenyérbemászóan pimasz, néppárti képviselőknek küldött a CEU-törvénnyel kapcsolatos e-mailjén:

Hagyjuk a dumát. Tudjuk, hogy mi történik és miért. Miért nem húztok csak el mind a néppártból, mind az EU-ból saját magatoktól? Gyakorlatilag már így is kívül vagytok. Úgyhogy menjetek. Kérlek, menjetek.

Sajnos későn világosodtam meg és kattant be, hogy ez az előadás a miniszterelnök úr jutalomjátéka és annál erősebben lép majd le a színpadról, mint ahogy fellépett rá.

orb21.jpg

Viktor Orbán, Ubu roi de Hongrie, farzsebében az a bianco csekk, amit a Néppárt állított ki számára, amiért Tusk megválasztásakor hátba döfte Kaczynski haverját & nadrágzsebében a "zseb je t'aime szívi", bevonulásakor még hamvas naivságomban nem tudtam eldönteni, hogy mit is dúdoljak see the conquering hero comes vagy csak egyszerűen the King shall rejoice -t. Nézzenek rá képre, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan kevesen voltak már  kíváncsiak a "pávatáncra", a kép szinte inspirálja az embert, hogy dalra fakadjon.
Aztán ennyi is volt az összvihánc. Összevontam a szemöldököm, mikor Timmermans a táncrend ismertetésekor egy szót sem ejtett a tavalyi, alantas ösztönöket megcélzó, nagyon sunyi, magyar idegenellenes kampányról és ekkor már tudtam, hogy most az ősi "vakulj paraszt, ne láss mindent" szomorújáték következik. Helyükre kerültek az előbb említett e-mailek  és lesajnálóan mondtam magamnak:
- Vén marha, te még hittél a mesében?
Már nem tudtam értékelni a pávatáncot bevezető révérence -t, mert biztos voltam, hogy ez nem egy puszta pávatánc lesz. És lőn. Rucaseggű pávatáncosunk nagyon hamar megtalálta az ülésteremben a 0-ás lisztet nem egy kecsesen ringó fecske módjára:

A józan ész erejét próbálom alkalmazni a mai vitában is. Tudom, hogy Magyarország ereje, mérete, súlya jóval kisebb, mint a Magyarországot támadó Soros György, amerikai pénzügyi spekulánsé, aki bár európai emberek millióinak életét tette tönkre pénzügyi spekulációival, akit Magyarországon megbüntettek spekulációi miatt, és aki az eurónak is ellensége, mégis olyan nagy becsben áll itt, hogy az EU legfelsőbb vezetői fogadják. De ez nem ok arra, hogy valótlanságok alapján elítéljenek bennünket.

Erre nem ment ki a teremből egyetlen egy képviselő sem és a miniszterelnök a gomolygó lisztfelhőben nyugodtan átmehetett csűrdöngölőbe, mert alapvetően mást nem tud járni, tegye ezt akár pipiskedve is.
Nyugodtan mondhatott a fentiek következmény nélküli elhangzása után  vaskos"igazságokat", tagadhatta le a csillagot az égről, már nem bírt jelentőséggel. Miniszterelnök úr nyert, mellette dagonyázik a sárban a gomolygó lisztfelhő alatt az egész EU-Parlament, miniszterelnök úr mellé  felállt a tánckar.
Emlékezetes marad számomra Weber, a néppárti frakció vezető erőlködése, ahogy próbálta a túlsúlyos pávatáncost a koreográfia szerint a levegőbe emelni miközben eltorzult arccal sziszegte a fülébe:
- Már megint túlzabáltad magad, te tehén! 
Ezen még az sem tett túl, ahogy Verhofstadt savonarolai hévvel járt pávatáncával próbálta feledtetni, hogy éppen ő volt az, aki a Fidesznek is helyet adó Néppárttal kötött alkujának köszönhetően vált lehetővé, hogy Berlusconi brüsszeli embere elfoglalhatta a parlament elnöki székét. Halleluja!
A többi szólótáncos felejthető, talán, szvsz az értelmetlen, rossz szájízt okozó Újhülye hazaárulózása említésre méltó még. Hiúságok, hiúsága... járt a fejemben a különböző felszólalásukat hallgatva.

Ezt még megosztom, mert tanulságos, hogy hogy lehet egy fényképpel "nyasgemezni" egy elsziszegett  "túlzabáltad magad, te tehén"-ért:
nyasgem123.jpg
A hölgy Beatrix von Storch , a CDU/CSU választókra hajtó Alternatíva Németország (AfD) párt képviselője, akiről két dolgot érdemes megjegyezni
- Határon lövetne a menekülőkre. Na jó,a gyerekekre és nőkre talán nem
- Unokatestvére az ütődött Habsburg Gyuri felesége. IQ-fighter Györgyöm a ténsasszonynak adott interjújában agyon dicsérte a miniszterelnök urat, hogy "meggyőződéses  patrióta". Persze, "ne mi kapjuk a legtöbbet"--ha emlékeznék még rá.

Azért az arisztokrácia előtti plebejusi tisztelgés dacára elgondolkoztató, hogy Orbán politikája milyen egyértelmű helyeslést kap a szélsőjobb pártoktól. Néppártban -úgy tűnik nekem-, hogy lebontották Orbánék megtartásával azt a kötelező tűzfalat, ami el kell hogy választja a jobboldalt a szélsőjobbtól. Ezért ne nagyon  reménykedjünk. Chrurchillt parafrazeálva, az EU-parlament választhatott a konfrontáció és a szégyen között. A parlament a szégyent választotta, de meg fogja mellé kapni azért a konfrontációt is.

* váltóláz


drd4 2016.09.11. 23:21

Két szavazás Kakaniában

Nem kérem, ne gondoljanak se Katánghy Menyhértre, se valami óvodás idétlenkedésre a címet olvasván. Gondoljanak inkább Joyce Ulysses-ével rendszerint együtt emlegetett* Robert von Musil**  A tulajdonságok nélküli ember háromkötetes művére, amiben egy egész fejezetet szentel Kakanien címmel a KK vagy másképpen K und K idillikus, nosztalgiázó leírására és így akkor az a Kakania is érthető ott a címben.

De hol van már kérem az a kaiserliche "K" és hol az a másik, a königliche "K", hol van már Kakania,   jaj  "ím az aranjuezi szép napoknak - végük szakadt már", de ha igyekeznek, még nosztalgiázhatnak egy jót Önök is november végéig, ha megnézik ezt a Ferenc Jóska emlékkiállítás sorozatot:
franz.jpg
Nem lehetett azonban nem gondolni K und K-ra és vele együtt Musil említett könyvére, mikor meghallotta az ember, hogy az egykori Kakania 2 utódállamában egy napon, október másodikán megkérdezik az egykori alattvalók leszármazottait, mert mind a kaiserliche választás, mind a königliche népszavazás annyira abszurd, amennyire csak az egykori alattvalóktól öröklött, a demokráciákban élő utódoknak átadott változatlan mentalitás tud lenni:

Mert nemcsak a honfitárssal szembeni idegenkedés fokozódott itt közérzületté, de az egyénnek saját személye és e személy sorsa iránti bizalmatlansága is mélységes magabiztosság formáját öltötte. Ebben az országban -méghozzá a legszenvedélyesebben, s ennek minden következményeivel együtt - mindig mást csináltak, mint amit gondoltak, vagy másként gondolkoztak, mint ahogy cselekedtek.
Musil A tulajdonságok nélküli ember  (8. fejezet)

Látják, ennél pontosabban ezt a változatlan mentalitást ma sem tudná senki jobban leírni és ha elméláznak rajta, akkor be kell látniuk, hogy csak egy ilyen mentalitás által válik lehetővé a demokratikus jogok burleszkbe illő gyakorlása.

Kaiserliche oldalon a "másként gondolkoztak, mint ahogy cselekedtek" megállapítást igen nehéz lenne az osztrákoktól elvitatni. Időnként valóban sumákolnak egy sort, ködösítenek annyira, hogy morálisan elítélhetők, de az esetek nagy részében -mint most is-  a tetteik és gondolataik közötti diszkrepanciát nem valami morális eltévelyedések sorozata idézi elő, hanem az a kedélyes slamposság, ami a németeket teljesen kikészíti és mennél jobban kikészülnek a pifkék*** tőle, annál jobban élvezi az osztrák néplélek a saját "gyarlóságát", amit valahol titkon az egyik legszebb virágként tisztel a saját erényei koszorújában. 

Ausztria az idén államelnököt választott és mivel egyetlen jelölt sem kapta meg az abszolút többséget, második fordulóra került sor, amit az utálatosék elvesztettek 30.863 szavazattal úgy, hogy a levélszavazatok összeszámlálása előtt még ők vezettek. Mivel a levélszavazatok megszámlálásához egy elég macerás procedúra van előírva, a választókörzetek egy részében ezen  kényelemből, megszokásból, lustaságból túltették magukat, de a jegyzőkönyveket a körzetekben azért minden párt képviselője, köztük az utálatosoké is aláírta, hogy minden a legszabályosabb módon történt. A választókörzetekben történt anomáliákra hivatkozva azonban utálatosék megfellebbezték a második forduló eredményét és az osztrák AB ítéletében megsemmisítette azt, kihangsúlyozva, hogy a szabályok megsértése ellenére egyetlen körzetben sem történt szavazatokkal való visszaélés. Ez jó, ennél osztrákabb dolgot már nem is nagyon lehetne kitalálni.

Természetesen utálatosék választási biztosainak most komoly problémákkal kellene szembe nézniük, mert egyfelől aláírták, hogy minden a legnagyobb rendben volt, másfelől pártvezetőségük a tőlük kapott tájékoztatás alapján torpedózta meg a második forduló eredményét. Álmoskönyvem szerint azonban ez a kis malheur  "es passiert" (=megesik) kategóriába fog esni, hiszen ismerik: "leben und leben lassen" és ezáltal az egész jegyzőkönyvhamisítás habkönnyűvé válik, nyomtalanul eloszlik majd az osztrák bürokrácia egén.

Persze, nincs az az abszurd, amit azért ne lehetne még fokozni:
boritek.jpg"Ez egy  technikailag nagyon komplex  boríték" az osztrák belügyminiszter
kezében a levélszavazatok borítékával, mikor bejelenti a választás elhalasztását

Legnagyobb sajnálatomra éppen most adták közre, hogy a k.u.k mégsem járul együtt az urnák elé, mivel elhalasztják az osztrák pótválasztást, de mindenért kárpótol az indoklás, ahogy az osztrák alkancellár mondta a mai videóüzenetében: "ragasztó a hibás". (A levélszavazatok borítékjainál használt ragasztó egy idő után elenged)   Ha esetleg azt gondolják, hogy  a "ragasztó a hibás"   abszurditásánál nincs tovább, borítékolom -igaz ragasztó nélkül-, hogy utálatosék még ezt is túldobják majd.

Persze, ragasztó ide, vagy ragasztó oda, akárhogy is igyekeznek a labancok, az abszurditásnak arra a csúcsára soha nem fognak felérni, ahová most lazán eljutott a königliche oldal a 2-án megtartandó népszavazás kérdésével:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Vegyék kérem észre, hogy az osztrákok komolyan veszik az ő kis elnökválasztásukat, mindent elkövetnek, hogy lehetőleg a demokratikusabban, legszabályosabban bonyolítsák le, de hát istenem, így sikeredik -"másként gondolkoztak, mint ahogy cselekedtek", addig a közvetlen demokrácia legerősebb eszközével, a lehető legdemokratikusabb módon, népszavazással sikerül majd egy olyan eredményt elérni a másik "K"-nak, ami senkit és semmit nem kötelez semmire. Következményeit tekintve, mintha nem is történt volna népszavazás - "mindig mást csináltak, mint amit gondoltak", még azért  tessenek csak a megszokott königliche pávatáncra -hamarosan a királyi Vár erkélyén-  gondolni.

Szóval, Brüsszelt de jure nagyon nem fogja érdekelni a népszavazás eredménye,  az Országgyűlés de facto meg vagy hoz, vagy nem hoz a jövőben  olyan határozatot, aminek semmilyen jogi következménye nincs. Igaz, ezt az Országgyűlés népszavazás nélkül is megtehette volna idáig, de nem kell nekem mindent értenem. (Nyugi, érvényes lesz a népszavazás, és az eredménye sem lesz kétséges, de ezt csak zárójelben). Az adódó kérdésre, hogy akkor mégis mi szükség van erre a bohóckodásra, maga a miniszterelnök úr adja meg a választ:

Orbán ezután megindokolja, miért fontos a népszavazás. Szerinte fontos, hogy a nemzetben „egyetértési pontokat” hozzunk létre, a rendszerváltáskor vagy a 2008-as tandíjas, vizitdíjas népszavazáskor is szükség volt arra, hogy az embereket megkérdezzék.
Erre ráállva tudjuk vállalni a konfliktusokat Brüsszellel.

Nekem ez a nemzet egyetértési pontjaira való ráállás már-már a transzcendens patafizika tartományába esik, de ki tudom találni, hogy mit akar ezzel mondani, elvégre ahogy a miniszterelnök úr, úgy én is Bruttyó elvtárs & Co "imprilista" fejtegetésein szocializálódtam. Amúgy meg nem muszáj az EU-nak tagja lenni, lásd a  Brexit-et, Magyarország előtt is ott a lehetőség. Ja, hogy a zsozsó, értem kérem, de a nagy konfliktus keresésben észre kellene venni, hogy  menekülteket befogadó országok és ezek többnyire nettó befizető országok, adófizetői nem hülyék, nem fognak V4-ek helyett, plusz a Brexit miatt extra terheket felvállalni.
Igen kérem, a virtus, az virtus, aminek az árát  megfizetik Önök, ahogy fizetni fogják ennek az abszurd népszavazásnak költségeit, plakátjait és annak a hihetetlen morális züllésnek az árát, ami ezzel a kampánnyal jár, hogy egy egész nemzet együtt dagonyázik majd a miniszterelnökével ott lenn a sárban.

De legabszurdabb számomra az egészben, mikor két ellenzéki politikai alakulat szövetkezik, hogy együtt maradnak otthon a szavazás napján. Árulkodó, hogy miniszterelnök úr udvari ellenzéke nem meri magát megmérettetni ezen a népszavazáson azáltal, hogy érvénytelen szavazásra buzdítja híveit. 1-2 millió érvénytelen szavazatnak nagyobb súlya van szvsz, mint 3 millió nem szavazónak. 
És ami az osztrákoknál a ragasztó, az magyar földön az aláírásgyűjtés, hogy érvénytelen népszavazás esetén, Orbán mondjon le. Kérem, ha viaszból megcsinálnák a miniszterelnök úr voodoo-figuráját és ezt a nap 24 órájában egy-egy DK-s szurkálná gombostűvel, nagyobb sikerre vezetne. 

Na, miután ezt ilyen szépen összehoztam, szinte sajnálom, hogy nincs többé az a k und k. Ennél jobban már csak azt fogom sajnálni, ha miniszterelnök úrnak sikerül majd szétszednie az EU-t, de még az is jobb lesz nekem, mintha minden változatlan maradna és az életemre még ha nagyon csekély mértékben is, de továbbra is  hatással lenne Magyarország miniszterelnöke, mert az itteni kedvenc szerzőm egykori megállapítása:

                              Kákániában mindig legfeljebb a zseniket hitték ripőknek,
                                         de soha, mint másutt, ripőköket zseninek"

már idejét múlta.  Kákániában lehet hogy egyetlen ripőkből sem lett zseni, de a königliche utódállamban csak a ripőkökből lehetnek államosított zsenik - legalábbis kívülről nézve. 
                                                                      
 
  * Igen, együtt szoktak emlegetni őket, mert ugyanaz a kategória, mindenki beszél
    róluk, de senki nem olvasta őket
 ** Musil atyja nemességet kapott 1917-ben és azóta a fia is előszeretettel használta a
    nemesi előnevet, hiszen Kakania szülötte volt ő is 
*** németek gúnyneve Ausztriában


chimhumhumhu 2016.08.29. 19:31

Migráncs

Majdnem mindegyik szeptember hónapnak van néhány olyan napja, mikor az ember fizikailag érzi, hogy most búcsúzik a nyár, még ugyan meleg van, a gyerekzsivajból kihallatszanak az elmúlt szünidő élményei, de naplemente után már a hirtelen beköszönő szürkületet megelőzi rövid időre egy olyan kékes derengés, ami télen naplemente után szinte mindennapos.
Lassan 27 éve lesz, hogy egy ilyen kékes derengésben Chimhumhumhu úr  és Chimhumhumhu* asszony -továbbiakban a kimondhatóság miatt leegyszerűsítjük egzotikus nevüket Chim-re- megálltak  a gyerekzsivajtól hangos hatalmas park sarkánál, a három kiskorú Chim valahol a park mélyén vívta  a nővérekre oly jellemző örök "vendettát". Chim úr megérezte a környezet által sugárzott gondtalanságot és olyan békét érzett maga körül, hogy szeretett volna belé harapni, de tartva nejétől:
- Most mit tátogsz? - nem merte nagyra nyitni a száját ahhoz, hogy harapni tudjon egy jó adagnyi békét magának. 
Egyre gondolhattak, mert mindketten önkéntelenül elnéztek Kelet felé, Magyarország irányába és ahogy ez lenni szokott minden olyan házasságban, amiben a külvilág által nem látható módon a szebbik nem képviselője vezényli a parádét, Chimné asszony fogalmazta meg hangosan a közös gondolatukat:
- Na, nem! Minket aztán nem raknak ki innen, nem megyünk!
Chim úr ezt hallva nagy szemeket meresztett, mert oldalbordájának ezt a martialis matriarcha oldalát még nem ismerte és egy kicsit az osztrák hatóságoknak küldött demars erőteljességén is meglepődött.
- Jaj nekik! -- gondolta, de ezt azért mégis inkább magában tartotta, hiszen béke volt.

Alig pár napja volt csak, hogy megérkeztek ide a sokoldalú, ricsajos, ellenzéki  kerekasztalok földjéről. Nem  menekültek, mert nem volt rá sem politikai, sem gazdasági okuk, de Chimné asszony nyugis gyerekkort akart biztosítani  a kis Chimeknek, meg félt, hogy özvegyen marad, ha a hétvégi apuka Chim úr befejezi a 11 éve tartó ingázását Budapest-Bécs/München között:
- Ha végleg hazajössz, téged itt 2 héten belül agyoncsapnak, nem tudod, hogy milyen világ lett itt -- fitogtatta meg Chim úrnak időnként a jólértesültségét. Chim úr azért ezt a személye iránti hitvesi aggódást nem vette komolyan és csak kinn döbbent rá, hogy mennyire nem volt tisztában az otthoni viszonyokkal, mikor Vera Ráhel nevű lányának egy, továbbtanulási gondokkal küzdő, volt osztálytársa azt írta, hogy "itt úgyis csak a zsidókat veszik fel mindenhová". Ettől paff lett Chim úr, egy darabig kábán nézett maga elé, majd elismerően azt motyogta az orra alatt, hogy :
- Asszony, nem csak akkor voltál előrelátó, mikor Nagyunknak a Ráhel nevet adattad velem azzal, hogy kezembe nyomtad a József és testvéreit, hanem most ezzel az áttelepüléssel is.
Azért Chim úr ganajos lábú ősei öröksége révén a zsigereiben érezte, hogy most egy olyan világ készülődik megszületni Magyarországon, amiben kapcsolati tőke híján és a szocializációja miatt nem sok keresnivalója lesz, de nem csak neki, hanem a gyerekeinek sem. ( És lőn, ez egészen friss.)
Így érkeztek meg Chimék az ígéret földjére, hogy érkezésük másnapján kapjanak rögtön egy hatalmas tockost, mikor puccba vágva magukat, elindultak Nagyukat beíratni a közeli gimnáziumba. Az igazgató nem volt kíváncsi a puccra, mert csak kiüzent a titkárnőjével, hogy nem akar több külföldit látni. Az különösen nagyon fájt Chimnek úrnak, hogy hiába kötött Bourbon-liliom mintás selyemnyakkendőt, a gaz jakobinus rá sem nézett és ez mintegy előrevetítette, hogy Chimék beilleszkedése nem lesz zökkenőmentes, de mindezek ellenére ebben a kezdeti, képlékeny állapotban mondta egyszer nejének Chim úr:
- Tudod, ha egyszer mégis el kell innen mennünk, akkor csak annak a segítőkész nőnek a meleg  mosolyát szeretném elvinni magammal, kitől ma a Kardinal Nagl-platz-on megkérdeztem, hogy hogy jutok el a Kardinal Nagl-platz-ra.

Nos, Chim úrnak nem kellett elvinni magával azt a mosolyt, ott őrizgeti most is az ígéret földjén és időnként, mikor szűkségét érzi, elő-előveszi. Még talán annyit,  hogy Chim úr és Chimné asszony végtelenül hálásak ennek az országnak, hogy lehetővé tette 3 gyerekük békében való felnevelését, taníttatását.
Chimék már nem mennek vissza Magyarországra, elengedték Magyarországot és annak meg ne is gondoljanak utána, hogy mit jelent, ha Chim úrnak még meghalni sincs kedve hazamenni, pedig akkora magor, mint ide Lacháza és ha csak egy  "A"-hangot ejt ki, rögtön tudják, hogy hol ringatták a bölcsőjét.

Időnként, ha azt álmodja Chim úr mostanában, hogy 3 gyerekkel felpakolva Magyarországra menekül, kiveri a hideg veríték, de kárpótolja az a visszaadhatatlan megnyugvás, mikor rájön, hogy csak álmodta az egészet.



* Természetesen Chimhumhumhuné asszonyt nem Chimhumhumhuné asszonynak hívják, mert megtartotta leánykori nevét,de azt most nem áruljuk ám el. Annyira megtartotta, hogy mikor Chimhumhumhu úr Atjya szemrehányást tett neki, hogy miért nem vette fel a Chimhumhumhu nevet, lazán odamondta:
- Minek, van a telefonkönyvben elég Chimhumhumhuné. 
Azért ehhez nem árt tudniuk, hogy Chimhumhumhu úr Atyja 4szer nősült és akkor így ennek a folytatását is el tudják most  már képzelni.